#Bank of China


Az oroszoknak szükségük van Kínára, Peking alaposan ki is használja ezt
 

Az oroszoknak szükségük van Kínára, Peking alaposan ki is használja ezt

A csütörtökön kezdődött G7-csúcstalálkozó és az azt megelőző napokban bejelentett újabb gazdasági szankciók egyik fő célja, hogy Kínát eltántorítsák Oroszország háborús támogatásától. Az ukrajnai invázió óta Moszkva számára Peking létfontosságú szövetségessé vált, gazdasági, politikai és katonai értelemben is. Eközben Kína stratégiai pozíciókat szerzett Oroszországgal szemben, növelve saját globális befolyását is. Arra azonban figyel, hogy mindezért túl nagy árat ne fizessen, nem rúgná össze a port túlságosan a Nyugattal Moszkva miatt.





És akkor eltűnt a szemünk elől több százmilliárd forint
 

És akkor eltűnt a szemünk elől több százmilliárd forint

Dugdoshatják a közpénzt a jegybank alapítványai, vagy éppen nyithatnak borboltot a Budai Várban, ha úgy tartja kedvük. Indulna medvehagymát szedni? Vigyázzon, fejenként legfeljebb 2 kiló adómentes, a többit sáp terheli. A Matolcsy György unokatestvéréhez köthető egyfiókos mikrobank megszerezte a Buda-Cash ügyfélvagyonát, a hazai cégvezetők pedig állítják a munkaerőhiány a legnagyobb gazdasági probléma. Eközben az észtek megoldották az Uber-problémát, méghozzá úgy, hogy az mindenkinek tetszik. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Kínai érdeklődő is vinné az állami MKB Bankot?
 

Kínai érdeklődő is vinné az állami MKB Bankot?

Az MKB Bank ez évre tervezett privatizációja is szóba került Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének és a Bank of China felső vezetőinek múlt heti kétoldalú tárgyalásán Sanghajban – értesült a Világgazdaság.

hvg.hu hvg.hu